Vajda János életpálya, munkássága
pályájának alakulását a reformkor nagy alakjai – Kölcsey, Vörösmarty -, majd Petőfi határozza
meg. Tudatosan másolja Petőfi életútját. Tagja a Fiatal Magyarország csoportosulásnak, a Márciusi
Ifjak egyike, nemzetőr, majd bujdosás és kényszerkatonaság Itáliában. A leszerelés után hivatalnok
és meg nem értett költő. Az ‘50-es évektől kezdve sorsa az ún. kiátkozott költők kelet-európai
típusával egyezik (a lengyel Norwid, a román Eminescu), akik az átmeneti időszakban – melyet a
polgárosodás és a régi eszmékhez való hűség egyszerre jellemez – nem találják helyüket. Az ‘50-es
évektől a magyar kultúrában a népnemzeti iskola esztétikai törekvései és uralma jellemző, s az ettől
való eltérés nem csupán művészi-esztétikai, hanem egzisztenciális következményeket is maga után
vont. Az ettől a platformtól eltérő költők légüres térbe kerültek, s ennek ellenhatásaként tudatosan
irritálták környezetüket, a magánéletbe menekültek, de ott is csak a semmit, a hiányt tapasztalták.
Vajda az átmenet költője a magyar lírában. Eszmei értelemben a Petőfi-féle polgári radikalizmus
következetes hirdetője, a személyesség szintjén a schopenhaueri életfájdalom megfogalmazója.
Átéli a XIX. század második fele centrumnélküliségének következményeit, és többnyire jelentős
művészi szinten tolmácsolja is azt. Stilisztikai-poétikai szinten a Petőfi-féle népdal egyszerűségétől
jut el a szimbolisztikus-allegorikus ábrázolásig (”Híd Petőfi és Ady között”).
Szerelmi költészete:
A múzsa Kratochwill Zsuzsanna Georgina, szállásadójának lánya. A tényleges ismeretség ‘51 és ‘57 között tart.
Ezután Gina Esterházy Lajos herceg szeretője lesz, Bécsben él. A herceg halála után Gina betársult egy cirkuszba,
feleségül ment az igazgatóhoz és Oroszy Véghelyi Georgina néven nemzetközi hírű műlovarnő lett. 1880-ban a
cirkusz tönkre megy, s Gina szegényházban hal meg.
‘51-’57: Gina-versek
Szerelem átka ciklus (1854.)
Gina emléke ciklus (1856.)
A visszaemlékezés versei
A kárhozat helyén (1872.)
Húsz év mulva (1876.)
A feledhetetlenhöz (1882.)
Harminc év után (1892.)
Húsz év mulva (1876.):
Ady Montblanc-embernek nevezte. A metaforát, mely szervezi a verset, Vajda Schopenhauertől vette, akinél az én
fájdalmának, magáramaradottságának kifejezője. A jelentés- és szövegkohéziót biztosító kép sajátos átmenetet
mutat az allegória és a szimbólum között. Az allegória sajátosságait mutatja, hogy a hasonlatot végigviszi az egész
versen és egyúttal föl is fejti értelmét. Ezzel együtt is a Montblanc-kép megőriz valamit a szimbólumok
titokzatosságából, többértelműségéből. A 4 versszak harmonikusan elrendezve a ‘de’ ellentétes kötőszóval
tükröztetve adja a szerkezetet. A szerelem már elszakadt a konkrét életrajzi mozzanatoktól, a megszépítő
messzeség adja értékét, kapcsolódva az ifjúság képzetéhez is.
Harminc év után (1892.):
A vers esztétikai hitelét is rontja a kiosztott szerepek és értékrend egyértelműsége, a nézőpont magabiztossága, az
ítélkezés fölénye. A személyes élménytől csak az utolsó versszakban, annak is utolsó két sorában tud elszakadni,
amikor a legősibb költői eszközöket újszerűen felhasználva általános szintre emeli saját fájdalmát.
Politikai-közéleti művek:
Értekezések:
Önbírálat
Polgárosodás:
Aristides álnéven írt két röpirat 1862-ből, mely ellenbírálatok sokaságát váltotta ki. Vajda a radikális polgárosodás
programjával lép föl, az “európai polgárosodó művelődés” elsődlegességét hirdeti. A politikai önállóság ehhez
képest másodlagos, illetve ennek függvénye. Vajda szerint ki kell lépni a nemzeti elszigeteltségből, az Ausztriával
való kapcsolat geopolitikai tény, s e szükségből kell erényt kovácsolni.
1878-ban jelent meg Hitágazatai című röpirata. A németellenesség meghasonít bennünket az európai civilizációval.
A szabadságharc időszaka:
A honárulókhoz (1848.)
Éljen a köztársaság! (1849.)
Bach-korszak:
A virrasztók (1857.):
Az allegória az ‘50-es évek reprezentatív költői megoldása (lásd Tompa Mihály: A madár, fiaihoz – “Fiaim csak
énekeljetek!”). Vajda a költők, írástudók felelősségét hirdeti, az egyre fogyó remény, a múlt feledése időszakában.
Az allegória – a trópus (=szóvég) jellegének megfelelően – egyértelműen fölfejthető; a halott a nemzet, a
virrasztók a költők. Bár a következetes végigvitel néhány ponton zavaros.
Credo (1888.):
A programvers a magyar közéleti költészet jellegzetes megszólalási sémáját használja, a feltételes-alárendelő
szerkezetet. Vajda Széchenyit idézve a radikális polgárosodás feltételeit sorolja, szembeállítva a jelent az elérendő
jövővel.
Filozofikus költészet:
Sirámok I. (1853.):
Sokat megőrizve a népköltészet forma- és motívumkincséből Vajda képes az ősi költői eszközökkel a
bizonytalanság, a kimondhatatlan félelem általános világérzetét megfogalmazni.
A vaáli erdőben (1875.):
A filozofikus dal, a lied egyik legszebb reprezentánsa a magyar költészetben. A műfajban az egyéni érzés a
kimondás pillanatában egyetemesül, bölcseleti érvényűvé válik. A névszói-igei állítmányhoz, mely feltételes
módban van főnévi igenévvel kifejezett általános alany társul. A halmozott alanyok az egyetemesítés eszközei, a
hozzájuk kapcsolódó jelzők, határozók pedig konkretizálják a verset, illetve az élményt. Az élet küzdelmeiben
megfáradt ember vágya fejeződik ki a megnyugvásra, a pihenésre, a végső pihenést is kifejező szerves halálra.
Az üstökös (1882.):
A XIX. század második fele egyik alapvető és meghatározó élményét, a meg nem értettséget, a polgári világgal
való elvegyülés lehetetlenségét fejezi ki Vajda. Átvitt értelemben a művész és polgár, a művész és polgári világ
antitézise fejeződik ki, s a kiválás folytán az egyediségét, felsőbbrendűségét megőrző polgárnak osztozni kell a
társtalanság tragikus fájdalmában is.
Nádas tavon (1888.):
Röviden felvázolt helyzet- ill. életképet tágít bölcseleti érvényűvé. A vers nem csupán a szubjektív idealizmus
legszebb költői megszólaltatása, hanem kifejezi a századvég bizonytalanságérzetét, a dolgok megítélhetőségének
lehetetlenségét.
Vajda János Tétel letöltése
Kidolgozott érettségi tételek magyar irodalom
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése