Tóth Árpád

A betegség és a szegénység rányomta bélyegét költészetére. Lírája rendkívül egységes, nem túl
változatos. Versei egyformának tűnhetnek a mélabús, rezignált hang miatt, melyekben gyakori a
tehetetlenségérzet, a lemondás, beletörődés. A halál mélyen beleivódott gondolataiba a testi-lelki
szenvedés miatt. Szinte minden verse elégia (forradalmi ódáit kivéve), noha ezt a kordivat is
indokolja, nála élményekből fakad. Versein érezhető az erőteljes szeretetvágy, a költészet
menedéket jelent a számára. Az impresszionizmus költője, jól bánik a nyelv zenei lehetőségeivel, de
szókincs nem túl gazdag. Rövid életében csupán a szerelem és a családi élet jelenti a boldogságot.
Leánya születése oldja pesszimizmusát.
A Meddő órán című verse egy rövid, néhány jellemző vonásra szoríkozó önarckép. Egy vézna,
szánalmas figurát mutat, aki magányos, szegény, tétlen, szenved, szomorú, beletörődik a sorsába.
Kedvetlenül szöszmötöl, nem tesz semmi értelmeset. Az írás pótcselekvés – gondosan írja,
javítgatja… „Lomhán”: lassan ír, bágyadt, céltalan. A felmerülő, végig nem gondolt gondolatok, a
rövid mondatok szaggatottá, erőtlenné teszik a verset. Monoton, a sorok lezártak, ragrímek, a mély
magánhangzók dominálnak. „Én, én, én,” belesikolt a monoton egyhangúságba.


A statikus igék a
jellemzőek, nincs mozgás.
A Rímes, furcsa játék című verse brilliáns rímtechnikáról tesz tanúbizonyságot (játszadozik a
rímekkel és az olvasóval). Ennek oka, hogy ez a vers ajándék a szerelmének – valami más helyett.
Már a cím is utal a játékosságra. A keretben a kedveséhez szól a valóságról. A közbenső
szakaszokban azt sorolja, hogy mi mindent ajándékozna neki, ha tehetné (- végig feltételesmód).
Kastélyt adna pompás estéllyel, gazdagsággal, rókavadászatot, utazást délre, az antik világba… de
ezek az álmok hiábavalóak. Elvágyódik a jelenből. Tudja, hogy álmai hiábavalóak, és csak ámítja
magát velük (- önkritika). A rímek megbicsaklásai is arra utalnak, hogy ezek túl hiú ábrándok. A
befejezésben átvált arra a fátyolos, rezignált hangra, amely jellemző Tóth Árpádra. Magukat
szegény árváknak látja, akiknek másuk sincs, csak az álmodozás, és a szerelmük. „Rí” – fájdalmat
idéző hang, a vers halálvággyal fejeződik be: most, ebben a pillanatnyi boldogságban lenne jó
meghalni, mert hátha holnapra elmúlik még ez is. Ez a vers nem pótolhatja a hiányokat, de legalább
vígaszt nyújt.
A Lélektől lélekig című versében visszatér a magány témájához, de nem lírai szemszögből (E/1)
beszél róla, hanem a világra általánosan jellemző állapotként ír róla – az elidegenedésről, az emberi
kapcsolatok lehetetlenségéről. Egy éjszakai képpel indít, merengő állapotból – az első sor
tárgyilagos. A csillagos eget nézegeti – reménytelen, ijesztő, hideg űr. A csillagfénynek is ugyanaz a
sorsa, mint neki: meghal, elvész. A csillagok közti ijesztő távolságról ír, majd fokozással áttér az
emberek közötti távolságra. A barátság és a szerelem egy ilyen hideg világban kivész. Ha nincsenek
kapcsolatok az emberek között, akkor az érzelmek kivesznek.
A Jó éjszakát című verse zárja a Lélektől lélekig című kötetet. Úgy hat, mint egy búcsúvers, de
létösszegző vers is – költői szerepét latolgatja. Az inga lassú, tétova mozgásával indul a vers,
pihenésre vágyó hangulatban (este). Nem csak egy nap, hanem az élet végét is jelenti, a pihenés a
halálra vonatkozik. Az álombamerülés egy keservesen végigdolgozott élet végét jelenti –
megnyugvást. A ritmus vontatott (inga mozgása is), álmos hangulat. A 2. szakasz a költői
alkotómunkára utal, és az abból kivezető pihenésre. „Balga fényűzés”: mi értelme van a
költészetnek? A versekkel bíbelődni luxus, nincs rá szükség, értelmetlen, buta dolog versírással
nyavalyogni. A józan munka más, nem ilyen megfoghatatlan, nem ilyen haszontalan – abból meg
lehet élni, a költészetből nem. A csacska fényűzés megbosszulja magát. A 3. versszak összefoglalja
a költészetét, továbbra is ironikus hangot használ. A jambusok és spondeusok is az álmosság
képzetét keltik. Az utolsó strófa szaggatott, széttöredezett, a halálba való menekülést kifejező
mondatfoszlányaiban visszatér a kezdőkép. Végül megjelenik az örök költő-vígasz: az utókor
elismerése.

LETÖLTHETŐ TÉTELEK :

Tóth Árpád fájdalom és lemondás
Magány és világfájdalom Tóth Árpád lírájában

Kidolgozott érettségi tételek magyar irodalom