A magyar felvilágosodás korának legkiemelkedőbb költője. Fiatal éveiben korának forradalmi mozgalmaival rokonszenvezett, s ez a napóleoni háborúkat kísérő reakciós hullám közepette nehézzé tette életét. Egy ideig a debreceni református kollégium segédtanára volt, elbocsátása után pedig vándorköltőnek állt. Szerelme és múzsája, a számos versében megénekelt, jómódú családból való “Lilla” (Vajda Julianna) kezének elnyerése érdekében megpróbált állandó munkát találni, de mire sikerrel járt, a lányt férjhez adták.1799 tavaszán felkérik, hogy vállalja el a csurgói gimnázium tanári állását. Május 26-án utazik Csurgóra, falusi környezet fogadja, a község legszebb épülete az új gimnázium. Csokonai itt rektor, tanár, igazgató egy személyben. Teljes erejével veti magát a tanításba. Tanítási módszerének alapja, hogy "gondolkozó és gondolkoztató tanításra" törekszik. Leginkább a poétika, a költészettan oktatásában remekelt. A hiányzó tankönyvek pótlására maga készít jegyzeteket, ilyen céllal írja "A magyar verscsinálásról közönségesen” című tanulmányát. A vizsgákig kevés az idő, de arra mégis futja, hogy betanítsa Somogyban írt darabját melynek címe: Cultura és Pofók. A helyettes tanári megbízás szeptemberben lejárt de még bemutatták Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak c. művét. Sikert aratott. Nem akart haraggal távozni Csurgóról és Festetics pártfogására továbbra is igényt tartott. Ma emlékpad áll azon a helyen a gimnázium parkjában, ahol legszívesebben tartózkodott. Betegen és szegényen tért vissza Debrecenbe, ahol rövidesen meghalt anélkül, hogy verseit kiadathatta volna. Iskolánk költő-tanárának tiszteletére állandó kiállítás látható 1999. május végétől az épület földszintjén.
A magánossághoz c. vers elemzése
A költemény jelentősége abban rejlik, hogy egy jellegzetesen XVIII. századi versmodellt vesz át, de a klasszicizmustól eltávolodva a romantika érzésvilágához, kifejezésmódjához közelít. A költemény két korszak határán született és két stílus közötti átmenetet képvisel. Szóanyagában egyszerre utal vissza saját rokokó költészetére, és utal előre a romantikáéra.
A vers első szerkezeti egysége (1-3. vsz.) a vershelyzetet rögzíti. Csokonai a pásztorkölteményekhez hasonlóan (lsd. Vergilius költészete) a magány helyéül a völgyet és az erdőt jelöli meg. A harmonikus, idilli táj nem csak külső, hanem egyben a lírai én belső lélekállapotát is tükrözi. Csokonai magány – felfogása Rousseau szemléletét tükrözi: a magányt azért keressük, hogy megtaláljuk benne azt, amit a társas élet nem képes nyújtani. Figyelmeztet azért, hogy túl sok a magányból is megárthat. Erényt és igazságosságot azonban csak ez képes nyújtani.
Ebben a környezetbe kezd töprengeni a lírai alany, ez adja meg a második szerkezeti egységet (4-11. vsz.). Az allegorizált magány-alakhoz kezd könyörgésszerű beszédbe, imába. A 4-7. vsz.-ban általánosságban sorolja fel a magány lényeges vonásait, majd a 8-11. vsz.-ban a lírai én és a magányosság kapcsolatát helyezi előtérbe. Ezen belül (4-5. vsz.) is kiemeli a társadalmi szférát, amitől idegen ez az életérzés, illetve aki kényszerű álláspontként éli meg ezt az érzést. Ezt elutasítja a lírai én, a magányt mint létformát egyszerre tünteti fel kirekesztésként és a személyiség szabad választásaként, tudatos, erkölcsi döntésként. A magány legfontosabb alkotóelemei szerinte a virtus (erény), a bölcsesség, az ihletett állapot (ezt kapjam meg tehát az, aki a magányt választja).
A 8-11. vsz.-ban a beszélő viszont már a társadalomból való kivetettségét, otthontalanságát, szenvedéseit panaszolják. A lírai én szavai és érzései közti ellentét egyre jobban kiéleződik, és harmadik szerkezeti egységben ez kifejtésre is kerül. A magány dicsőítése csak keserű önvigasztalás csupán, az egyén létproblémáira a megoldást a halál örök magányában véli csak megtalálni.
Csokonai rokokó verseiben az élet és a szerelem többnyire összekapcsolódott az idillel, a játékossággal és az örömmel. Vajda Juliannával kapcsolatos reményeinek szertefoszlása, illetve egyre nyomasztóbb létbizonytalansága azonban egy időre érvénytelenítette a költészetében a rokokó idillt és boldogságfilozófiát. Ekkor került előtérbe a lírájában a szentimentalizmus érzékenysége és stílushatása.
A tihanyi Ekhóhoz
A három elégia közül a legkésőbbi; valamint ez egy korábbi versnek az átdolgozása. 1803-ban került a Lilla-dalok közé.
A füredi parton című műnek az átdolgozása ez, mely 1796-ban vagy ’98-ban keletkezett, s eredetileg Rozáliáról volt benne szó.
A vers megszólítottja a visszhang, ki istennőként, segítő nimfaként jelenik meg. Neki panaszolja el a lírai én a bánatát s ő adja vissza a versszakok utolsó sorait. A vers annyiban hasonlít
A Magánossághoz, hogy ez is egy megszemélyesítésen alapul. Itt a visszhang azonban nem válik olyan hangsúlyos szereplőjévé a versnek, mint a magány. Az is közös vonásuk, hogy mindketten nőalakok. Az Ekhó szerepe korlátozottabb: csupán felerősítve tovább kell adnia a lírai én keserűségét. Ez a bánat túllépi az emberi mértéket, ezért kell segítségül hívni egy embernél nagyobb erőt, hogy panaszait felerősítve kiáltsa világgá.
Az 1-2. Strófában a lírai én saját élethelyzetét mutatja be: sorsüldözött, hányatott ember segítségül hívja az Ekhót. Felvonul a
szentimentalizmus jellegzetes költői eszköztára: halvány hold, jajgatás, sírás, magányos szív. A vers azonban kiemelkedik a szentimentalizmus jegyében fogant átlagművek közül, mivel a lírai én által megszólaltatott bánat valódi sorstragédia, s egy műalkotást mindig elevenné tesz, ha a valósággal érintkezik. A műben kifejtett gondolatok Csokonai korábbi verseiből ismerősek (mivel ez a kései költészetéhez tartozik). Itt is megjövendöl egy eljövendő boldog kort, amelyben majd elismerik őt. Megfogalmazza, hogy a természet bölccsé teszi az embert.
A tihanyi Ekhóban Rousseaunak nemcsak gondolatai vannak jelen, hanem őt, magát is megnevezi Csokonai és példaképként áll a szeme előtt. Kortársai nem véletlenül nevezték őt “magyar Rousseau”-nak.
A vers első felében a költő a fokozás stilisztikai eszközével él. Minden versszakban tovább mélyíti a szomorú, sötét lelkiállapotot. Speciális stíluseszköz, a hangszimbolika érvényesül a 3. Strófa első sorában:
“Zordon erdők, durva bércek, szirtok!”
Az
r hangok pergő keménysége az élettelen természeti tárgyak közömbösségét teszi érzékelhetővé, s mindent azért, hogy élesebb legyen a kontraszt, amikor utána az emberi világ érzéketlenségéről szól.
A Magánossághoz-tól eltérően ez a vers már tisztán elégia. Az elégia műfaji követelménye, hogy a végén feloldást tartalmazzon. Ez mutatkozik meg az utópikusan fölvázolt jövőképben: lesz egy eljövendő kor, amikor a lírai én sírhelye szent zarándokhely lesz, a kései utódok fölismerik és értékelik az ő úttörő szerepét.
LETÖLTHETŐ TÉTELEK :
Csokonai Vitéz Mihály komplett tananyag
Csokonai Vitéz Mihály szerelmi költészete
Csokonai Vitéz Mihály felvilágosodás korszaka
Kidolgozott érettségi tételek magyar irodalom
